Mint azt már előző blogbejegyzésünkben is említettük, ez nem más, mint egy baktériumok okozta fogbetegség és a leggyakoribb panasz, amivel az emberek fogorvoshoz fordulnak. A fogtömés során a fogorvos különböző anyagokat helyez a fogba, melyek segítségével a sérült fog, illetve a fogfelszín helyreállításra kerül. Az újabb fajta anyagok segítségével a tömések színét a fogak színéhez tudják igazítani, így ezek sokkal esztétikusabbak a régebbi típusú tömésektől, valamint a külvilág számára szinte láthatatlanok.
Talán nem is gondolnánk, de az első esztétikus tömések már az 1960-as években megjelentek, és az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül. Egy ideig főként az elülső fogfelszíneknél használták, az idők folyamán a hagyományos amalgámtömések helyett egyre jobban teret nyertek a fogak színével megegyező tömések, melyek a fog szuvassága, kopása, törése, valamint a fogak közötti rés zárása esetén is alkalmazható. Nagyon gyakori, hogy akár a panaszmentes, régi típusú amalgám töméseket is kicserélik, akár csak esztétikai szempontból, hiszen ezek szürkék, ezért élesen elütnek a fogsor színétől. Az amalgám tömések káros hatásaira vonatkozóan nagyon sok hír olvasható-hallató, de egyértelmű eltávolítása illetve alkalmazásának tiltása csak fennálló higany-allergia illetve várandósság esetén szükséges illetve javasolt. Pár dolog viszont mégis indokolttá teheti ezek cseréjét a fogak egészsége szempontjából is. Egyrészt probléma, hogy sokszor érdes a felszínük, és elszíneződik a fog a tömés mellett. Másrészt gyakori, hogy rés is kialakul a fog és a tömés között, így egy úgynevezett másodlagos szuvasodás keletkezik. A fogorvosunkkal történő konzultáció során érdemes megvizsgálni minden lehetőséget, alapvetően a fogak illetve saját testünk egészségét figyelembe véve dönteni a tömések cseréjéről. A már több mint 100 éve alkalmazott fémtömés szobahőmérsékleten előállítható, és egyszerűen, úgymond mechanikusan kerül rögzítésre a fogban.
Az esztétikai fogászatban figyelnek arra, hogy minél kevesebb fémet használjanak az eljárások során, jelenleg műanyag és porcelán bázisú tömések és betétek segítségével történik a fogak tömése, de egyre gyakrabban fordul elő a viszonylag sérülékeny üveg ionomer alapú tömés is, mely fluoridot tartalmaz, amivel a fog újbóli szuvasodását segít megelőzni. A napjainkban legelterjedtebb kerámia-kompozit tömések esetében a fogtömés először puha, és csak később, egy speciális fény hatására változik kemény anyaggá. Ezáltal az esztétikus tömés kémiai úton is rögzül a fogszövethez, ami sokkal erősebb és tartósabb ragasztást jelent. Az eredmény egy fogszövet keménységű, természetes, fogszínű tömés. Szintén előny, hogy ezeknél a töméseknél jól barázdált rágófelszínek hozhatóak létre, így a rágószerv túlterhelése is elkerülhető. Kiegészítésként megjegyezzük, hogy az eljárás során minimális ép fogszövetet el kell távolítani, hogy a tömésnek megfelelő tartása legyen. A számos árnyalatban megtalálható tömőanyag színét a fogorvos az úgynevezett fogszín-kulcs segítségével választja ki, így az a fog színével tökéletesen megegyező lehet. Egy jól sikerült tömés széleit még egy szakember is nehezen veszi észre.