A PRO-DENT 2000. Bt. kapacitásbővítő beruházása

Döntsük végre le a fogápolási tévhiteket!

Fogmosás hagyományos és kivehető fofgszabályozóval

Döntsük végre le a fogápolási tévhiteket! Rengeteg tévhit övezi a fogápolást és a szájhigiéniát, most megpróbáljuk eloszlatni a leggyakoribbakat. Bár a legtöbb „babonát” ki lehet szűrni józan paraszti ésszel és némi odafigyeléssel, akadnak olyan rendszeresen elkövetett hibák, melyek logikusnak tűnhetnek, mint például az, hogy étkezés után rögtön érdemes fogat mosni.

Nem csak a cukor rágja meg a fogainkat
A gyerekek is tudják, hogy a fogaknak nem tesz jót a cukor, ugyanakkor érdemes leszögezni, hogy nem csak a cukrok támadják a fogakat. Valójában a szén-hidrátok családja, így a cukor mellett például a tészták és a krumpliból készült termékek is ártalmasak. Ugyanis ezek az élelmiszerek, bizonyos a szánkban is megtalálható baktériumokkal együtt savat képeznek, melyek megtámadják a fogzománcot.
De mielőtt egyből a fogkefe után nyúlnánk, várjunk, a szó szoros értelmében is. Étkezések után – különösen savas ételek fogyasztása esetén – a fogzománcunk puhább, sérülékenyebb állapotba kerül, ami teljesen természetes. Ilyenkor azonban nem tanácsos nekiesni a fogunknak a kefével, érdemes fél-egy órát várni, ekkor már fogunk is jobban elviseli a sikálást.

Nem az erő, hanem a technika a lényeg
Az sem mindegy, hogy miként mossuk a fogunkat, sokan úgy képzelik, hogy minél erősebben nyomják, annál hatékonyabbak. Ennek éppen ellenkezője igaz, a túl nagy erő kifejtésével megsérthetjük a fogzománcot, ahogyan fogínyt is. Érdemes inkább gyengéd nyomással és körkörös mozdulatokkal operálni, a legújabb elektromos fogkefék kialakításuknak köszönhetően a sérülésveszélyt is minimálisra csökkentik. A csodagépek emellett hatékonyabban is dolgoznak, mint a hagyományos fogkefék. De ha nem akarunk vagy tudunk tízezreket befektetni, arra akkor is oda tudunk figyelni, hogy fogkefénket két-három havonta cseréljük, ne várjuk meg, amíg a sörték teljesen elferdülnek. Tanulmányok kimutatták, hogy 12 hét után a fogkefék teljesítménye 30 százalékot gyengül, anélkül, hogy látványosan deformálódna.
Illetve az sem mellékes, hogy mennyi időt fordítunk szájápolásra, konszenzus szerint minimum két percet kell fogat mosni, de vannak orvosok, akik már három percről beszélnek. Ezenfelül a „kiegészítők”, mint a fogselyem és a szájvíz használata is igen fontos, melyek bevetése nem túl időigényes, ugyanakkor a legproblémásabb helyeken segítenek. Azt sem árt szem előtt tartani, hogy…

…a fogszabályozás nem csak esztétikai szempontokat szolgál
Sokan úgy gondolják, hogy a fogszabályozás csak a „hiúk játéka”. Ugyanakkor a szabályos fogsor általában egészségesebb is. A természetes tisztulási folyamatok nagyobb hatásfokkal tudnak lejátszódni, emellett jobban tudjuk segíteni szánk higiéniáját.

kivehető fogszabályozó tisztítása A hagyományos fogszabályzók ugyanakkor nehezítik a hozzáférést a problémás helyekhez. Szerencsére a legújabb technikáknak köszönhetően már nem kell „vas” monstrumokat permanensen a fogainkra tetetnünk. A láthatatlan fogszabályzókat ki lehet (és ki is kell) szedni, ha éppen fogat mosunk, így nem nehezítik szájhigiéniánk megfelelő szinten tartását. Az eljárás költsége pedig nagyságrendileg el sem tér a hagyományos megoldásoktól. Hazánkban ennek az új technikának az alkalmazásában a HappySmile a piacvezető.


Ha szeretnéd megtudni, hogy mennyi ideig tartana a kezelésed, kattints a gombra!

Kezelés Kalkulátor
Kapcsolatfelvétel
Üzenj nekünk