A PRO-DENT 2000. Bt. kapacitásbővítő beruházása

Az indirekt bracket ragasztás előnyei

Korunk legmodernebb fogszabályozó módszerének egyike

Az indirekt bracket ragasztás előnyei A hagyományos fogszabályozásnak több típusa is létezik, vannak kivehető illetve nem kivehető készülékek. A rögzített, azaz nem kivehető fogszabályozó készülékek hatásuk kifejtéséhez nem igénylik a páciens közreműködését. Több csoportba sorolhatóak anyaguk és hatásuk alapján is.

A rögzített fogszabályozó készülékek közül a legismertebbek, valamint a legnagyobb tudással az úgynevezett multibracket rendszerek rendelkeznek.

Az ilyen típusú fogszabályozók esetében a fogszabályozó ívek a fogak felszínére ragasztott bracketekhez (tappancsokhoz) kapcsolódnak, és ezek adják meg a fogmozgatáshoz szükséges erőt. A bracket anyaga lehet fém, de választható a sokkal esztétikusabb kerámia vagy zafír kristály, esetleg műanyag is, de ezt egyre kevésbé alkalmazzák.

A fogszabályozáshoz először a bracketeket ragasztják fel a fogakra, majd ezekbe belekerül az ív, amelyeket rögzítenek. A bracketben történő rögzítésnek is többféle módja van, ahol más felel az ív rögzüléséért. A hagyományos ligírozású rendszereknél gumi- vagy acélligatúrát használnak, az (aktív és passzív) önligírozó rendszerek esetében pedig a brakcetbe épített clip látja el ezt a feladatot. Ezek a kifejezések talán kissé idegenek a fogszabályozót nem ismerők számára, de azt minden bizonnyal sikerült láttatni, hogy számos eleme és típusa van a hagyományos multibracket fogszabályozó készülékeknek.

A bracketek ragasztásának,mely speciális, fényrekötő ragasztóanyaggal történik, indirekt és direkt módját különböztethetjük meg.  Direkt módnak nevezzük azt a folyamatot, amikor a szakorvos minden egyes fogra külön-külön ragasztja fel a bracketeket.

Az indirekt módon történő felhelyezés segítségével érhető el a legtökéletesebb felhelyezés, itt ugyanis egy, a fogakról alkotott gipszmodellre helyezik fel először a készülék elemeit, melyeket egy speciális sablonnal emelnek át a fogakra, és egyszerre történik meg a felragasztásuk. Számítógépes alkalmazások segítségével, nagy pontossággal előre megtervezhető, hová kerüljenek a bracketek a fogakon, illetve hogyan helyezkedjen az ív a bracketekben, ami fontos szempont a fogszabályozó minél precízebb összeállításához.

A fentiek alapján az indirekt bracket ragasztásról elmondható, hogy az egyik legjobb módszer a hagyományos, rögzített fogszabályozók közül.


Ennél sokkal többet is megtudhat a május 27-én tartandó rendezvényünkön, ahol Dr. Felkai Tamás tart előadást az indirrekt bracket ragasztásról. Jelezze részvételi szándékát most!






Ha érdekli, mennyi a fogszabályozás ára, kattintson a gombra.
Kikalkulálom a kezelés árát
Vegye fel velünk a kapcsolatot
Pácienseknek
Üzenetküldés, kapcsolatfelvétel
Pácienseknek
Kérdezzen a HappySmile láthatatlan fogszabályozó használatával, előnyeivel kapcsolatban!

Fogászatoknak
Csatlakozás partnerhálózatunkhoz, információ kérés
Fogorvosoknak, rendelőknek
Csatlakozzon partner hálózatunkhoz, tegye fel kérdéseit, érdeklődjön termékünkről.

A Happy Smile láthatatlan fogszabályozó előnyei
Rövid kezelési idő
Rövid kezelési idő
hamar látványos
Könnyed használat
Könnyed használat
egyszerűen kezelhető
Diszkrét kialakítás
Diszkrét kialakítás
személyre szabott medoldás