Zita láthatatlan fogszabályozó kezelése kendőzetlenül (2. rész)
Belevágtam, elkezdődött, a szépségért szenvedek…
Az első mosolyom a fogszabályozómban
Dóri egy tüneményes fogorvos. Ő lett az én fogszabályozó szakorvosom, akinek a szakértelme kell ahhoz, hogy a kezelés megfelelően menjen végbe. Már az első konzultáción nagyon részletesen elmagyarázott mindent, és tényleg azt éreztem, hogy az én valós problémámat szeretné megoldani és nem csak rámtukmálni egy újabb digitális újdonságot.
Az első sín felrakása előtt szükséges volt úgynevezett attachmentek, én csak úgy mondanám, „kis kapaszkodók” felragasztása a fogakra, hogy ezekbe tudjon kapaszkodni a sín, illetve ezekkel tudja kifejteni a szükséges erőt a mozgatáshoz. Ha nagyon őszinte akarok lenni, egy picit ijesztően festett, hogy az az anyag kerül a fogaimra kívülről, amivel belülről szokták azokat tömni. Amikor végzett a doktornő az attachmentek felragasztásával, egyből tükröt kértem, hogy lássam, mennyire lehet őket látni.
Nagy kő esett le a szívemről, mert nagyon közelről, hosszas fókuszálás után látszanak csak (összesen 2 darab). Elsőre úgy érzed, hogy borsó nagyságú gömbök kerültek a fogaidra, pedig nem. ☺ Szóval nyugalom, ez még semmi ahhoz képest, ami ezután jön.
Az általam legkevésbé kedvelt rész az, amikor a fogaim között kis „reszelős” smirglit húzogatnak, hogy kis helyet szabadítsanak fel (ezt ők úgy hívták, hogy IPR - interproximális redukció, vagyis a fogak minimális csökkentése, hogy helyet szabadítsanak fel ahhoz, hogy legyen hova befordulni a kiálló fogamnak). Nekem nagyon össze voltak torlódva a fogaim, tehát ez azt jelentette, hogy még egy ilyen kis vékony lapocskát is igen nehéz volt közzé behúzni. Nem volt kellemes, de hát a fogkő eltávolítás sem az, mégis elmegyünk egy évben egyszer.
Miután a „smirglizéssel” is megvoltunk, már csak a sín volt hátra. AZ ELSŐ LÁTHATATLAN FOGSZABÁLYOZÓS SÍNEM! ☺
Dóri tette fel először. Őszinte leszek: nem volt kellemes, és akkor most nagyon diszkréten fogalmaztam, de örültem, hogy fent van és már pattantam is volna ki a székből… De nem, még ott, a rendelőben meg kellett tanulnom magamnak levenni és feltenni. Ez nagyon fontos, mert habár nem jellemző, hogy eltörik, vagy megsérül a sín a helytelen ki és betétel miatt, de fontos, hogy a lehető legoptimálisabb mozdulatot megtanuld az elején. Ez azt jelentette, hogy kétszer ki-be kellett tennem (mert én ügyes voltam ☺, de ha Te nem leszel, akkor Veled meg fogják csinálni többször is. A harmadik levétel után biztos vagyok benne, hogy mindenki megbirkózik vele.
Nem köntörfalazok, ez azért fáj. De legalább megnyugvást ad az embernek, hogy megtanulta, hogy hogyan vegye ki és hogyan tegye vissza a sínt. Ezt követően rögtön a tükörhöz mentem, hogy lássam, ámítás vagy valóság a “láthatatlan” jelző, ami ezt a típusú fogszabályozást aposztrofálja. Széles mosollyal belenéztem és meglepődve konstatáltam, hogy A FOGSZABÁLYOZÓ VALÓBAN NEM LÁTSZIK, az én arcom viszont nem teljesen a régi... Meg kellett szoknom ezt is…
A rendelőből boldogan és nagyon elszántan távoztam.
Ekkora már teljesen fel voltam készülve az „új” fogszabályzós életemre: beszereztem egy plusz elektromos fogkefét, amit a táskámban hordok magammal, otthonra egy új ultrahangos fogkefét kaptam a családtól (olvasták, hogy az mennyire tuti, és amúgy tényleg). Minden készen állt, hogy beépítsem ezt a kis fogmozgató sín-barátomat az életembe.
Dr Balogh Dorottya, a tüneményes fogszabályozó szakorvosom
Első reakciók a környezetemből
Ezt nagyon röviden le tudom írni, ☺ mert konkrétan senki, még a közvetlen környezetem sem vette észre, hogy fogszabályzós lettem. A beszédem körülbelül fél óra után teljesen normalizálódott, minimálisan sem sejpítettem. Lehet ennek az is az oka, hogy sokat beszélek, ☺ ezért hamar megszoktam.
Azt kell rólam tudni, hogy nagyon mosolygós vagyok, imádok nevetni, és nagyon féltem, hogy ez meg fog változni a HappySmile láthatatlan fogszabályozó hatására és minden leszek, csak nem happy…:) Nagyon pozitív visszajelzés volt azonban, hogy nem volt visszajelzés. Tehát senki, még a velem egy szobában ülő kollégáim sem vették észre. Az edzésen a barátaim sem, csak akinek az arcába toltam a teljes széles mosolyomat, az mondta, hogy valamit lát, de még ő sem tudta megfogalmazni, hogy pontosan mit.
Láthatatlannak tehát láthatatlan. Ez egészen biztos. Jöjjön azonban kicsit az, amit csak az érez, aki viseli.
Első este fájdalomcsillapítóval aludtam. Ennek oka, hogy nagyon feszített. Igazából nem is tudom leírni az érzést, mert nem nagyon éreztem még ilyet. Nem egy erős fájdalom, sokkal inkább egy folytonos tompa nyomás. Ehhez társult, hogy az első három napban maga a sín levétele és felrakása sem volt egy leányálom. A kis szünetek, amikor általában próbáltam enni, az is nehézkes volt, mert harapni kevésbé tudtam, és az is kicsit fájt, olyan lazának éreztem a fogaimat. Nagyon megijedtem, hogy most ez vár rám a következő 8 hónapban?? De szerencsére ez a fájdalom a 4. napra elmúlt, szinte semmi sem maradt belőle. Megnyugodtam, és konstatáltam, hogy létezik egy közhely, ami sajnos nagyon igaz: „a szépségért meg kell szenvedni”. Azt már mindenki maga dönti el, hogy mennyit vállal az álommosolyért, de nekem ez még az, ami nagyon is megéri.
