A PRO-DENT 2000. Bt. kapacitásbővítő beruházása

Attachmentek tervezése

Segítség a fogmozgatáshoz láthatatlan fogszabályozás esetén

Attachmentek tervezése Mint azt már előző cikkeinkben is írtuk, a tényleges fogszabályozást egy több lépésből álló tervezési folyamat előzi meg.

Ennek során kerül meghatározásra, hogy a fogakat milyen sorrendben, milyen mértékben kell és lehet mozgatni úgy, hogy az mind esztétikailag, mind anatómiai szempontból megfelelő legyen a végeredmény. Ez azért is fontos, mert nem elegendő a tökéletes fogsor, annak a legfőbb funkciója mégiscsak a rágás, tehát ennek az alapvető funkciónak is meg kell felelnie.

Talán nem mindenki számára egyértelmű, hogy mik is az attachmentek. Ezek nem mások, mint a fogakra „ültetett” kis eszközök, ezek segítségével történik a fogak mozgatása. A fogak mozgatása nem lehet túl radikális, mert azzal veszélyeztetnénk az elvesztésüket. A fogmozgatási tervbe éppen ezért be kell építeni a fokozatosságot, pontról pontra történik a végleges fogsor kialakítása.  A mozgatások többfélék lehetnek, az alábbiakban ezekről ejtünk néhány szót.

Az attachmentek tervezése során az egyik legalapvetőbb a vertikális, azaz függőleges irányú mozgatás. Abban az esetben, ha egy vagy több fog nem a fogsor síkjában helyezkedik el, a cél az, hogy azt „felhúzzák” a többi mellé. A nem megfelelő helyen lévő fog esetenként úgymond a fogsoron kívül, a fogsor előtt helyezkedik el, ilyenkor a fogmozgatás során arra is kiemelt figyelmet kell biztosítani, hogy a fognak legyen elegendő helye majd a fogsorban. Ezt szintén a tervezési folyamat segíti.

Sok esetben a problémát a fog vagy fogak rotációja, azaz a fogtengely körüli elfordulása okozza. Ez az esztétikai látvány mellett több problémát okozhat, többek között a fogszuvasodás nagyobb fokú veszélyét. Az attachmentek segítségével akár egy nagyfokú rotáció is orvosolható.

Előfordul olyan eset is, amikor a fogat picit meg kell dönteni, oldalra mozgatni. Ez a művelet idegen szóval nem más, mint az angulálás. Ez a művelet lehet például a gyökércsúcs körüli oldalra mozgatás.

A fogszabályozás során a fogak mozgatásra kerülnek, emiatt a fogak egy része nem stabil pozíciójúvá válik. Ahhoz, hogy ezek a fogak ne mozogjanak vissza az eredeti, nem megfelelő helyükre, fontos, hogy megőrizzük az új pozíciójukat, és ebben akár eszközökkel is megtámogassuk. Ezt a folyamat retenciónak nevezzük. Ilyen lehet például a horgony alkalmazása, amihez a többi fogat húzni tudjuk.

Az attachmentek tervezése során a fent felsorolt eljárások mellett bizonyos kiegészítőket is alkalmazni tudunk. Ezek közül a palatinális, vagyis szájpadlás felől alkalmazott harapásemelőt említenénk meg, mely a mélyharapás esetén tud segíteni a páciens fogsorának rendezésében.

Az attachmentek elhelyezéséről ebben az animációban többet is láthat.

A HappySmile Láthatatlan Fogszabályozó segíteni tud a legtöbb fogorvosi probléma kezelésében, és a láthatatlan fogszabályozó alkalmazásával a külvilág számára észrevehetetlen módon tökéletesíti az Ön fogsorát is. Az eljárásról bővebben a honlapunkon olvashat. Árkalkulátorunk segítségével pedig pár perc alatt megtudhatja, várhatóan mennyibe kerülne a kezelési költsége.


Ha szeretnéd megtudni, hogy mennyi ideig tartana a kezelésed, kattints a gombra!

Kezelés Kalkulátor
Kapcsolatfelvétel
Üzenj nekünk