Ez eltérő, de akár már 4 hónapos korban elkezdődhet. Először csak annyit veszünk észre, hogy a baba ínye duzzadt és vörös, ahol a fog próbálja áttörni a fogínyt, ami sokszor fájdalommal jár.
A fog egyrészt a látható fogkoronából, másrészt a foghúsban szilárdan rögzülő foggyökérből áll, közöttük helyezkedik el a foghússal fedett foggyökér. A fogkoronát a fogzománc vonja be. Ez a testünkben található legkeményebb anyag. A zománc alatt helyezkedik el a fog belsejének legnagyobb részét kitöltő fogcsont (dentin), amely a foggyökeret alkotja. A fogcsont körülveszi a fogbelet, amely idegekből és véredényekből áll.
A fogak megjelenése általában párosával történik, középről indulva és folyamatosan haladva hátra. Az első fogacskák 5 és 7 hónapos kor körül bukkannak fel. Az első fogak leggyakrabban az alsó középső metszőfogak, ahol a 2 fog nagyjából egyszerre érkezik meg. A két alsó fog után a két felső metszőfog jelenik meg, nagyjából 6-8 hónapos korban. Ezek után kezdenek kibújni az oldalsó metszőfogak, először fent, majd lent, a már kibújt középső fogak mellett. Ezek megjelenése időben jobban elhúzódik, jellemzően a 9-12 hónapos korban, de akár a 16 hónapos korig is elhúzódhat.
1 éves kor után, legjellemzőbben 14 hónapos körül, egymás után megjelennek az alsó és felső szemfogak. Másfél éves kor tájékán bújnak elő az első kisőrlők, majd 2 éves kor után előtörnek a szájüregben hátrébb elhelyezkedő második kisőrlők, előbb az alsók, majd a felsők. A második kisőrlők megjelenése akár 30-33 hónapos korig is elhúzódhat.
3 éves korra rendszerint mind a 20 tejfog megjelenik: a metsző- és a szemfogak, valamint a kisőrlők. Óvodás korban az arc csontjai és az állkapocs is folyamatosan nőnek, ezzel teremtve helyet a majdani 32 maradandó fognak. A fogváltás 5-7 éves korban kezdődik, de fontos azt tudni, hogy a tejfogak cserélődnek, viszont melléjük 12 új fog, a nagyőrlők és a bölcsességfogak is kibújnak. Ezek nem fognak cserélődni, ezért az ápolásukra érdemes első perctől kezdve kiemelt figyelmet szentelni.
A fogfejlődés örökletes, ezért ha a szülők tisztában vannak azzal, hogy milyen volt az ő fogzásuk, nagyjából következtetni tudnak majd a gyermekükére is. Jellemző, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknél korán bújtak az első tejfogak, a maradó is előbb megjelenik.
Érdemes már a legelső időszakban, az első fogacskák megjelenésével együtt elkezdeni megtanítani gyermekünknek a fogtisztítás folyamatát. Emellett nem árt, ha a fogváltás folyamatát végigkíséri egy fogorvos (ahogy erről és a gyermek fogszabályozásról is korábbi cikkünkben már írtunk), aki az esetlegesen fellépő gondokat mielőbb fel tudja fedezni és meg is tudja oldani, szükség esetén pedig a fogszabályozást elkezdeni. A HappySmile Láthatatlan Fogszabályozó a vegyes fogazat megszűnése után alkalmazható legsikeresebben, tehát kb. 12 éves kor körül vagy azután. Ha önnek vagy gyermekének professzionális, gyors megoldást keres a fogszabályozási problémáira, keressen bennünket bizalommal oldalon.
Ez eltérő, de akár már 4 hónapos korban elkezdődhet. Először csak annyit veszünk észre, hogy a baba ínye duzzadt és vörös, ahol a fog próbálja áttörni a fogínyt, ami sokszor fájdalommal jár.
A fog egyrészt a látható fogkoronából, másrészt a foghúsban szilárdan rögzülő foggyökérből áll, közöttük helyezkedik el a foghússal fedett foggyökér. A fogkoronát a fogzománc vonja be. Ez a testünkben található legkeményebb anyag. A zománc alatt helyezkedik el a fog belsejének legnagyobb részét kitöltő fogcsont (dentin), amely a foggyökeret alkotja. A fogcsont körülveszi a fogbelet, amely idegekből és véredényekből áll.
A fogak megjelenése általában párosával történik, középről indulva és folyamatosan haladva hátra. Az első fogacskák 5 és 7 hónapos kor körül bukkannak fel. Az első fogak leggyakrabban az alsó középső metszőfogak, ahol a 2 fog nagyjából egyszerre érkezik meg. A két alsó fog után a két felső metszőfog jelenik meg, nagyjából 6-8 hónapos korban. Ezek után kezdenek kibújni az oldalsó metszőfogak, először fent, majd lent, a már kibújt középső fogak mellett. Ezek megjelenése időben jobban elhúzódik, jellemzően a 9-12 hónapos korban, de akár a 16 hónapos korig is elhúzódhat.
1 éves kor után, legjellemzőbben 14 hónapos körül, egymás után megjelennek az alsó és felső szemfogak. Másfél éves kor tájékán bújnak elő az első kisőrlők, majd 2 éves kor után előtörnek a szájüregben hátrébb elhelyezkedő második kisőrlők, előbb az alsók, majd a felsők. A második kisőrlők megjelenése akár 30-33 hónapos korig is elhúzódhat.
3 éves korra rendszerint mind a 20 tejfog megjelenik: a metsző- és a szemfogak, valamint a kisőrlők. Óvodás korban az arc csontjai és az állkapocs is folyamatosan nőnek, ezzel teremtve helyet a majdani 32 maradandó fognak. A fogváltás 5-7 éves korban kezdődik, de fontos azt tudni, hogy a tejfogak cserélődnek, viszont melléjük 12 új fog, a nagyőrlők és a bölcsességfogak is kibújnak. Ezek nem fognak cserélődni, ezért az ápolásukra érdemes első perctől kezdve kiemelt figyelmet szentelni.
A fogfejlődés örökletes, ezért ha a szülők tisztában vannak azzal, hogy milyen volt az ő fogzásuk, nagyjából következtetni tudnak majd a gyermekükére is. Jellemző, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknél korán bújtak az első tejfogak, a maradó is előbb megjelenik.
Érdemes már a legelső időszakban, az első fogacskák megjelenésével együtt elkezdeni megtanítani gyermekünknek a fogtisztítás folyamatát. Emellett nem árt, ha a fogváltás folyamatát végigkíséri egy fogorvos, aki az esetlegesen fellépő gondokat mielőbb fel tudja fedezni és meg is tudja oldani, szükség esetén pedig a fogszabályozást elkezdeni. A HappySmile Láthatatlan Fogszabályozó a vegyes fogazat megszűnése után alkalmazható legsikeresebben, tehát kb. 12 éves kor körül vagy azután. Ha önnek vagy gyermekének professzionális, gyors megoldást keres a fogszabályozási problémáira, keressen bennünket bizalommal.